2011. március 17., csütörtök

Dörgicse

Délelőtt nagyot kirándultunk Dörgicsén.

Dörgicse 4 km-re van a Balatontól, a Bakonyalján, szőlőhegyekkel körbevett medencében. Ez a terület évezredek óta lakott. A római korban már fejlett vízvezetékkel is rendelkező település volt. Ez a középkori templom a XI. században épült, római építmény alapjaira, köveinek felhasználásával. Híre már akkor, jó borairól Rómáig terjedt. E templom mellett honfoglalás kori temetőt tártak fel. A falu mai területén 3 Dörgicse létezett, 3 kőtemplommal. A későbbiekben nemesi és egyházi birtokok voltak, fejlett borászattal és mezőgazdasággal. 4 "új" kettőszáz év korú ma is élő műemlék templommal együtt 7 felszentelt templomuk van.

Dörgicse a táj és a település szépsége, annak eredeti jellege és hangulata révén a Nemzeti Park része.

Két szálláshely.

Koppány vendégház.

Sárffy ház



Ez volt az első igazán tavaszi nap, egy szál pólóban, feküdtem a búzamezőn és kicsit szomorkásan bámultam ezt a csodaszép tájat, ki tudja meddig csodálhatom még... :(




Mindszentkálla

Tavaly Júniusban tettünk egy kört a környékbeli falvakban.

Mindszentkálla.
A képre kattintva indul a vetítés!


A mai - 300 lelket számláló - Mindszentkálla község a Káli-medence észak-nyugati részén, a Kopasz-hegy keleti lábánál fekszik.

A község természeti adottságai ősidők óta kedvezőek voltak a letelepedésre, nem véletlen, hogy már a honfoglalás utáni időkben szállásbirtokként szerepel. Első írásos említése 1277-ből ismert. A Káli-medence községei – köztük Mindszentkálla is - Kál horka (harka, vérbíró) szállásbirtoka volt. l341-ben került a veszprémi püspök birtokába. Előnevét Mindszentek tiszteletére szentelt templomáról kapta. Első neve Villa omnium sanctorium Kaal volt. Később Mindszentkállakisfalud néven említették.

Eredetileg három község állt a mai Mindszentkálla helyén: Mindszent, Kálla és Kisfalud. Ezek összeépüléséből, egyesüléséből keletkezett a mai település. Kisfaludot 1548-ban felégették a törökök, majd a visszaköltözött lakosságot a XVI. század végén újra elkergették. Kisfalud 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett. 1700-ban már Mindszentkállával együtt írták össze.

Mindszentkálla népes helységnek számított a XVI. században. A török pusztítások dacára is újra benépesült.
A községnek 1939-ben 812 magyar nyelvű lakosa volt. Ekkor a 172 lakóház mellett egy római katolikus elemi népiskola és egy általános továbbképző iskola található a faluban. Öt önálló iparos és három kereskedő élt itt.

A falu határának nagy részét 1945 előtt a veszprémi püspökség birtokolta. Ma is itt van az érsekség legnagyobb szőlészete, itt terem az egyházi szertartások misebora.
A nagybirtokokat 1945-ben felosztották. 1969 júliusában 780 lakost számon.

Mindszentkállát fennállásától kezdve mindvégig római katolikus vallásúak lakták, amit a község neve is bizonyít. Temploma és parochiális egyháza már 1335-ben létezett. A középkori falu eredeti gótikus templomának csak a romjai láthatók.
A mai templom 1829-ben épült klasszicista stílusban. A főoltár, a szószék és a padok, valamint az orgonaszekrény 1830-ból származó klasszicista faragványok. Érdekesség a mai sekrestyében található román kori keresztelőmedence.
A falu búcsúünnepe november első vasárnapja.

A községben több városi család vett régi parasztházat, melyet felújítottak, s többen véglegesen itt telepedtek le. A szép táj, a nyugalom és a kirándulási lehetőségek nagy vonzerővel bírnak.
Bár a kis falu szép és gondozott én sajnálatosnak tartom, hogy sok épület nem megfelelően lett helyreállítva. Több rossz példát is láttam. A Balaton felvidéken mindig vakolták és fehérre meszelték a házakat. Mostanában sajnos előszeretettel hagyják vakolatlanul a falakat. Illetve a gyönyörű vakolathímeket is sok esetben meglehetősen esetlen módon próbálták imitálni. Túl sok "műrom", mézeskalács meseház épül, jellegtelenné téve a falu arculatát. Olyan érzés kerít hatalmába mintha az ember egy rossz előadás díszletei közt bolyongana.

Íme a rossz példák közül pár!



Mézeskalácsház, és a szabadon hagyott kőfal rettenetes stílustalan kerettel. A jobb felső házzal (a vakolathímet leszámítva) csak annyi a bajom, hogy a durva vakolatot úgy hagyták ahogy felcsapták. Ez a rosszul értelmezett rusztikus falkezelés is tájidegen. (...meg úgy egyáltalán életidegen... nekem... Ennek ellenkezője a pengére vakolt falak, éles peremek, kemény vakolatkeretek szintén nem korhű megoldások.)

A Balaton felvidéki házak gyönyörű falfelületei valóban nem voltak teljesen simák, de ezt egy korabeli mesterember ha meglátná biztos a fejéhez kapna.
Akkor lássuk, hogy is készítették őseink...
A durva vakolatot felcsapták(8 rész durva folyami homok, 2 rész durva téglaőrlemény, 2 rész mész), felcsapás után erősen belenyomkodták a falba. Mikor húzni kezdett felvitték az alap vakolatot (8 rész finom homok, 2 réz finom téglaőrlemény, 2-3 rész mész), rövid léccel lehúzták. Ezután került fel a simítóréteg ami annál jobb volt minél hamarabb hordták fel kézzel, pemzlivel elsimították (hullámzó Balaton felület, kis kézi fasimítókkal dolgoztak, újságpapírral dörzsölték a felületet, a sarkokat legömbölyítették vizes meszelővel simították), majd lemeszelték. A friss meszet a vakolat beszívta kemény réteget képezve a felületen. Másnap már érhette eső is. Éles peremek, kemény formák sohasem képződtek, ezeken a finom, hullámzó falfelületeken gyönyörűen játszott a fény.

A domborműveket a friss vakolat felületén alakították ki, miután meghúzott a réteg kifaragták a motívumokat. (ehhez rendelkezésre álló szerszámok a vödör, serpenyő. Ezek aránya adta a léptéket) Nem rátett dísz, hanem magából a vakolatból emelkednek ki ezek a gyönyörű vakolathímek. Ez a malterművészet hihetetlenül tartós. Ismertek kétszáz éves vakolatdíszek is, pedig cement nincs is bennük.



"Az amit népi építészetnek nevezünk, az emberi hajlékkészítésnek korántsem idejétmúlt módja. Ellenkezőleg. Építési elvei örökzöldek, mindig is hatni fognak és mindig is használhatóak lesznek, legyen szó családi házról, társasházról, vagy akár városi középületről. Hogy miért? Mert népi építészetünk, közelebbről építészetünk elvei mélyen bennünk gyökereznek: istenadta, kitörölhetetlen ősképek. S ha tiszavirág életű divatokkal nem folytjuk el őket, akkor munkánkon keresztül biztonságos otthonokká alakulnak, amelyek emberi léptékűek és barátságos megjelenésűek lesznek;csupasz és kifejezéstelen falak helyett pedig imát és varázslatot sugárzó, beszédes homlokzatokkal tekintenek vissza ránk." Molnár V. József néprajzkutató


forrás: Krizsán András-Somogyi Győző A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete