2012. április 26., csütörtök

arra gondoltam...


, hogy  a környező kirándulóhelyek bemutatása mellett ide jegyzem fel kiskertem eseményeit is.

Íme kiskertem 2012 tavaszán.

Szeretem.





Egy éve, hogy Tihanyba költöztünk. Kicsit későn jöttünk az ültetés szempontjából ezért nem volt teljesen kudarcmentes az első nekifutás.
A fehérrépára és sárgarépára nagyon mérges lettem, de tavaszra kihevertem a dolgot és adtam nekik még egy esélyt és három-három sort. Ősszel sikerült szürkemarha trágyát szerezni és rengeteg komposztot is beforgattam így talán nagyobb lesz a siker.
Elkezdtem borsóval, mert finom és talajjavítás céljára is érdemes vetni, van rengeteg újhagyma, átültettem az epreket egy jobb helyre talán idén már teremni is fog (dugdostam közé fokhagymát a kártevők ellen). Kihajtott az ősszel ledugott összes bogyósom. Málna, ribizli. Ültettem tököket, salátát retket. Mikor kijönnek ezek a koraiak a helyére paradicsomot tervezek ültetni. Mivel kicsi a kert úgy néz, ki, hogy oda is fogok palántázni ahol tavaly nőttek. Nem fogom tudni kikerülni, de majd meglátom. Azt remélem, hogy a rengeteg trágya és talajjavítás miatt ez nem lesz akkora probléma.


Paradicsom tavaly  gyönyörű lett és nagyon finom. Egész nyáron a kertből legeltünk.

Most vettem a bátorságot és magam nekiálltam palántázni is. Mivel elkapott minket valami rossz nyavalya későn, csak pár napja, hogy elvetettem féltett kis magjaimat. Izgulok nagyon, hogy lesz-e egyáltalán belőle valami. A padlizsán palántám nem remekelnek, abból venni fogok.

Megpróbálkozom több féle paradicsommal és tomatilloval. Utóbbiból vettem zöld és lila magokat is.

 Tomatillo (Grande Rio Verde) mexikói földicseresznye mag

Leginkább Észak-Amerika déli részén termesztik. Mexikóban nagyra becsülik, már évezredek óta termesztik. A tomatillo Európában sose lett népszerű, de az USA-ban a mexikói bevándorlók nagyon elterjesztették.
Termése gömbölyded, kb. 5-6 cm-es bogyó, amit éréséig körülzár a szalmasárga, papírszerű, hosszirányban bordás burok. A bogyó annyira kitölti ezt a butkot, hogy akár szét is szakíthatja. Sima, fényes, héja kb. 2 mm vastag, megérve zöld.
Íze savanykás, édes, zamatos, az egreséhez hasonló, és sok lapos, kerekded vagy elliptikus, bézs színű, legfeljebb 3 mm-es magot zár magába.

Az ízletes, C-vitamindús bogyókat zölden vagy éretten szedik; hűvös és száraz helyen, csészeköpenyükben több hónapig tárolhatók. Egyaránt eszik zölden vagy érett állapotban, főzve vagy párolva, zöldségnek vagy lekvárként; a friss, érett bogyókat nyersen is. Salátákhoz is keverik, de fogyasztják grillezve is. Levét üdítőnek isszák.

A tomatillo a mexikói salsa (fűszerszósz) egyik fő alapanyaga (a többi hozzávaló a paradicsom, a csili, a vöröshagyma és a fokhagyma). Van, hogy nyersen aprítják a kész salsába, máskor kevés vízben, fedett serpenyőben 5-7 percig főzik, és ezután adják hozzá az ízesítőket.
  
A növény könnyen, jól nevelhető magról.


Tomatillo LILA mexikói földicseresznye mag


A lila színű változat kicsit édesebb mint a zöld. Egyéb tulajdonságaiban megegyezik az előzővel.


Van még továbbá:
Black Cherry:Kitűnő ízű, édes, zamatos fajta. Termései apró, kb 2cm-es nagyságúak, sötétbarna-fekete színűek és cseresznyeformájúak. Rendkívül bőtermő. Folytontermő.












White Cherry:Kitűnő ízű, édes, zamatos fajta. Termései apró, sárgás-fehéres színűek és cseresznyeformájúak. Rendkívül bőtermő. Folyton termő. Különleges színhatású paradicsomkülönlegesség. ). 











Rutgers:


Eredete 1934-re, New Jerseybe vezethető vissza. Egyenméretű, kb 170-200grammos gömbölyű piros színűvé érő terméseket terem. Bőtermő. Determinált.
Kitűnően hasznosítható frissen, befőzve, szószoknak, ketchupnek is.  Sok híres gyártó is használja, pl a Heinz is. :)

A növény könnyen, jól nevelhető magról.



Amana Orange, narancssárga színű paradicsom mag 




Termés: 75-80 nap.
Nagy, 450-500g-os, élénk narancssíznű beefsteak típusú paradicsomokat terem.
Intenzív ízzel. Nevét az Iowa állambeli Amana településről kapta.
Bőtermő. Indeterminált.
  



Kumato

 Tíz év keresztezéssel egy svájci cég, a Syngenta egy teljesen újfajta paradicsomot hozott létre, a neve kumato, magyarul fekete paradicsom.

A kumatót egy elfeledett vadparadicsomból hozták létre keresztezéssel svájci szakemberek mintegy tíz év szorgos munkájával. A kumato rendkívül ízletes paradicsomféle, de ellentétben a közönséges paradicsommal, az érési folyamat bármely fázisában kiválóan fogyasztható, tehát nem csak akkor, amikor teljesen érett, hanem úgyszólván éretlenül is. 
Eleinte sötétzöld, ilyenkor kiválóan lehet szeletelni. Aztán sötétbarnává érik, ilyenkor édesen zamatos az íze, s ilyenkor különösen salátákba és szendvicsekbe ajánlják.
Végül sötétvörös lesz, ilyenkor a legszaftosabb és legédesebb, ami a megnövekedett fruktóztartalomnak köszönhető. 
A Syngenta szakemberei hangsúlyozzák, hogy nem genetikai módosításról van szó, hanem szigorúan keresztezésről, nehogy bárki azt higgye, valamilyen futurisztikus paradicsommal kívánják elárasztani a piacot. Noha a kumato nagyon hasonlít a paradicsomra, a színe és az íze nagyon más.
Ültetése és gondozása megegyezik a sima paradicsommal.
A kumato egy olyan különleges fekete paradicsom fajta, amelynek a magjait nem lehet kereskedelmi forgalomban megvásárolni, csak kiválasztott termesztők részére biztosítanak magokat. De fekete paradicsom mag már itthon is megvásárolható, sőt hamarosan a zöldséggel is találkozhatunk itthon.



Ananas Noire (Black Pineapple) paradicsom  mag



  

 

Belgiumban, Pascal Moreau hozta létre ez a fajtát.

Rendkívül érdekes és látványos paradicsom, vegyesen zöld-lila-sárga-narancs színben pompázik az érett termés. A paradicsom húsa élénkzöld színű, piros csíkokkal. 250-300g-os termések.
Termés: 85nap, indeterminált.



és végül vettem egy érdekes salátafélét is:




Mizuna Red - vörös japán mustársaláta
Igen gyorsan fejlődő, bőven termő salátaféle, levélzöldség. Az erősen szeldelt, vöröses -zöld levelei sűrű rozettát képeznek, ez többször is megszedhető. Az első szedés a vetést követő 2-3 hét után lehetséges. Az egész fej betakarítása is lehetséges.

A zsenge, fiatal leveleket nyersen eszik salátának. Az idősebb leveleket megfőzik.
Szabadföldi termesztésre alkalmas, különösen jó köztes- és utószakasznak fűtetlen fóliában. Hidegtűrése igen jó.


A sima Mizunához képest a levélzete vékonyabb, vöröses színű.

Enyém ilyen szeldeltebb fajta és már látom, hogy csírázik!



Nos ezek az izgalmak vannak kiskertünkben, no és persze továbbra is keressük a végleges lakhatásunkat de addig is itt van ez a kicsi kert nagy boldogság...

 Teljesen beleszerettem ezekbe a paradicsomokba! Olyan csodálatos gyümölcs!

Persze virágokat is ültettem, és fűszernövényeket. Ezeket szintén átültettem tavalyról létrehozva egy kis sziklakertet is.
Bandim kedvenc Ruccolájából is többet tervezek ültetni, már most szép nagy az első vetés. Bazsalikom is lesz a paradicsom palánták elé tervezem mert ez is zavarja a kártevőket az erős illatával.

izgulok... és roppant türelmetlen vagyok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése